Bemutatkozás


Napjainkban egy cég életében a legfontosabb érték az információ. A számítógépes visszaélések száma mind a piaci, mind pedig a közszférában nagymértékben növekszik, hiszen robbanásszerű fejlődésünknek és a mobileszközök gyors elterjedésének köszönhetően a digitális eszközparkok a profi bűnözés legkedveltebb terepeivé váltak. A külső támadások jelentős része ezeken az eszközökön keresztül érkezik, tetemes anyagi és erkölcsi veszteséget okozva - akár stabil háttérrel rendelkező - globális vállalatoknak is.

Célunk, hogy ügyfeleink számára felmérjük, valamint bemutassuk a meglévő informatikai kockázatokat és megoldási követelményeket korunk legmodernebb kritériumai alapján. A digitális biztonság-, adat-, valamint rendszervédelem specialistájaként arra törekszünk, hogy a mindennapi IT biztonság területen felkészíthessük Önöket a folyamatosan bővülő veszélyekre.

Szakembereink 1996 óta folyamatosan gyarapodó gyakorlati- és a legmagasabb szintű nemzetközi elméleti vizsgatapasztalattal rendelkező tanácsadók, akiknek a feladatai közé tartoznak a hagyományos értelemben vett IT biztonsági szolgáltatások, mint például az audit, a penetrációs tesztelés vagy sérülékenység vizsgálat; más néven Legal Hacking.

Jelentős folyamatszervezői-, operációs vezetői- és rendszerfejlesztői tapasztalatuknak köszönhetően nem csupán szakképzett erőforrást képviselnek, hanem bevált folyamat-, illetve innovatív technológiai megoldások kialakítására, valamint a legösszetettebb védelmi rendszerek tervezésére és kiépítésére is képesek. Mindeközben tekintettel vannak az aktuális és egyedi fejlesztésű támadásokban rejlő működési- és biztonsági kockázati tényezőkre is.

Ügyfeleink igényeinek megfelelően személyre szabottan tudunk professzionális megoldásokat, ajánlati csomagokat összeállítani. Mindezek lehetővé teszik a megvalósítandó javaslatokon és intézkedéseken keresztül az informatikai rendszerek növekvő megbízhatóságát, magasabb rendelkezésre állását, hatékonyságát és szabályozottságát.

Személyre szabott ITS megoldások, professzionális szolgáltatások, innovatív technológiák.

A legmagasabb színvonalon


Szolgáltatási- és termékkatalógus


Szakértő kollégáink több, mint húsz éves gyakorlattal és tapasztalattal, illetve nemzetközi vizsgákkal rendelkeznek. A portfólióban szerepeltetett termékeket gyártó vállalatokkal partneri és együttműködési szerződést kötöttünk annak érdekében, hogy a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújthassuk.

  Informatikai rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatások

  • Informatikai fejlesztések tervezése, termékfejlesztés és minőségbiztosítás
  • Projekt és szakmai minőségbiztosítás IT stratégia kialakítása, megvalósítás megtervezése, kivitelezés projektvezetése
  • Informatikai rendszerek üzleti, működési, üzemeltetési követelményeknek történőmegfelelés felmérése, racionalizálása
  • Informatikai rendszerek bevezetési projektjeinek vezetése, minőségbiztosítása
  • Kiszervezés/Outsource tervezés és támogatás

  Információ-biztonsági és kockázatkezelési szolgáltatásaink

  • Legal Hack, Penetration Teszt (20 év tapasztalat)
  • Szoftvertesztelés (bináris és forráskód terhelés-, folyamat-, stressz-, teljesítmény teszt)
  • Forensic (nyomozások, IT igazságügyi szakértői és jogi támogatás és bizonyítékgyűjtés)
  • Informatikai rendszerek auditálása (ISO 27001, COBIT, BS 7799, CC szabványok)
  • Adatszivárgás felderítés és elhárítás (DLP, ILP, Net-DLP, Content Filter, Mail/File Indexing)
  • Megfelelőségi vizsgálatok (PSZÁF, Sarbanes - Oxley)
  • Adatmenedzsment (adatelemzés, adattárház, adattisztítás, stb.) tervezés és támogatása
  • IT, Multimédia és Mobil Technológiai vizsgálatok, piackutatás és megfelelőségi vizsgálatok
  • Hozzáférési- és jogosultsági vizsgálatok
  • Összeférhetetlenségi (SoD) elemzések
  • GDPR felkészülési és megfelelőségi szolgáltatások
  • Üzletmenet folytonossági terv, katasztrófa elhárítási terv elkészítése
  • IT biztonsági stratégia készítése

  IT biztonsági HW/SW

  • Symantec végpontvédelmi-vírusvédelmi rendszerek tervezése, kialakítása, felülvizsgálata 
  • Adattitkosítási rendszerek bevezetése (adathordozók, elektronikus levelezés, fájl megosztások) 
  • vmWare virtualizációs környezet IT biztonsági megerősítése (2FA, titkosítás, vCenter proxy, virtuális gépek földrajzi pozícióhoz vagy egyedi hardware környezetre történő rögzítése) 
  • Intergrált végpontvédelem, titkosítás, adatszivárgási környezet kialakítás 
  • Symantec kompetencia: SEP, SMG, DLP, PGP, CCS
  • Telekommunikációs szolgáltatáshoz kapcsolódó IT biztonsági megoldások: 
  • Next Generation Firewalls (PaloAltoNetworks) 
  • VPN rendszerek kialakítása 
  • Email Security (AV, AntiSpam) 
  • Hitelesített adat-, és adathordozó megsemmisítés, adatdióda

Szervezet- és folyamatfejlesztésre vonatkozó tanácsadás

  • Működés (szervezet, folyamatok, tevékenységek, felelősségi körök, döntési vonalak vizsgálata) felmérése, fejlesztése, racionalizálása, hatékonyság növelése 
  • A működés és a menedzsment tevékenységek informatikai támogatottságának felmérése, fejlesztése, racionalizálása, a működés és az informatikai rendszerek összehangolása (iroda-automatizálás)

Speciális szakértői területeink

  • Alkalmazás sérülékenység vizsgálat tesztelése, és az elhárítás támogatása
  • Infrastruktúra biztonsági követése, aktuális biztonsági hibákról riasztás küldése 
  • Informatikai támadások, betörések elemzése, lenyomozása és vizsgálatok támogatása 
  • Fejlesztők támogatása biztonságos programozás oktatásában, valamint fejlesztés alatt álló kódok biztonságossá tételében való együttműködés 
  • Információ-biztonsági szakértői támogatás belső projektekhez 
  • Belső fenyegetettség, adatszivárgás tesztek, optimális adatszivárgás elleni megoldások kutatása, elemzése, tesztelése és bevezetése 
  • Bináris és forráskód audit 
  • Tranzakciók, beléptetések és adatok tárolásának tesztelése 
  • Vizsgálat során talált hibák, naplók, letöltött kódok naplózása, elemzése 
  • Probléma elhárítására javaslatok, fejlesztési tervek készítése

IT biztonsági rendszerek

  • Tűzfalak
  • IDS/IPS
  • DLP
  • UBA
  • IDM
  • DB Protection